Minden megtörténhet!!!

XV. Fejezet: Egy lélek távozása

- Kohaku már két napja van Sangoval és a barátaival. Már megszerette őket, és úgy érezte, hogy új életet kezdhet itt velük.

A kis csapat most kezdett ébredezni. Megreggeliztek, közben pedig beszélgettek.

- Észrevettétek, hogy egyre több gyerek van velünk?(Miroku)

- Igen! Már szinte olyanok vagyunk, mint egy nagy boldog… család. – Kagome a mondat első felét még gyorsan mondta a család szónál, azonban lelassított és elszomorodott de azért arcán egy erőltett mosoly jelent meg arcán.

- Kagome!

- Igen Rin?
- Ne aggódj nem lesz semmi baj! Jó? – és megölelte az elszomorodott lányt. Kagome visszaölelt bár nem értette, hogy honnan tudhat Rin a szomorúságáról. Ezt látva Shippou sem akart kimaradni így ö is felugrott a lány vállára és átölelte a nyakát. Ezen a többiek csak mosolyogni tudtak.

- Köszönöm – mondta zavarában a lány, majd elengedte a két gyereket.

- Na jó! Mostmár induljunk – nyafogott Inuyasha.

- Egyetértek! (Sango)

Elindultak, de kis idő után a félszellem megtorpant.

- Mi az Inuyasha?
- Szellemszagot érzek.

- Shippou Rin Kohaku! Bújjatok el. – a három említett engedelmeskedett.

- AsaYoru!(Inuyasha)

- Á! Emlékszel rám? Ez nagyon kedves.

- Cccá! Ez nem kedvesség csak a szagod undorító! Érzem rajta Naraku gusztustalan bűzét.

- Szerintem nem rossz! – mosolygott AsaYoru.

- Na de állj ki velem!

- Most nem érek rá, de majd megbeszélünk egy időpontot, és akkor majd kiállok veled! Rendben?

- Mit képzelsz te magadról?

- Jaj hagyjuk már abba! Most nem ezért jöttem. Hanem egy icike-picike dologért! – ekkor hüvelyk és mutató ujjával mutatta milyen kicsiről, beszél. –pontosan akkora, mint egy ékkőszilánk.

- NEM! Nem engedem! – kiabálta a szellemírtólány. – most pedig megöllek!

- Nem-nem! Ma itt csak egy ember fog meghalni, aki már eleve halott – mondta mosolyogva.

- Hallgass! Takarodj innen.

- Mindjárt! Csak ne sürgess! – a lány a kezét az égre emelte majd a bokorra, ahol Kohaku rejtőzött, a fiú magasba röppent és azt sem tudta, hogy mi van vele. Kohaku AsaYoruval az égbe röppent majdnem 10 méterre a föld felszínétől de még így is jól lehetett látni, hogy mi történik.

A szellem megfogta Kohaku hátában lévő szilánkot, és egy mozdulattal kitépte helyéről. A fiúba ekkor visszatértek az emlékek születésétől egészen a mostani pillanatig. Kohaku zuhanni kezdett.

- Ne! Kohaku!(Sango)

- Kérlek Inuyasha kapd el!(Kagome)

- Rendben. – azzal felugrott és elkapta a fiút és visszaereszkedett vele a földre. Óvatosan lette és odébb ment, hogy Sangonak helyet szorítson.

- Kohaku! Kérlek, ne halj meg!

- Nővérem!

- „Mindenre emlékszik” – állapította meg Sango.

- Sajnálom!

- Nem tettél semmit, amiért haragudni kéne rád!

- De igen! – ekkor egy kis vér csordult ki a száján. Sango letörölte. Kirara közben odasétált a fiúhoz és hozzábújt.

- Szia Kirara! Te is bocsáss meg!

- Már mondtam! Nem tettél…

- De igen! Megöltem apáékat és a többi szellemirtót! Majdnem veled is végeztem. Ráadásul rengeteg falut lemészároltam! – a fiú ezt erősseb hangsúllyal mondta könnyeivel küszködve, de a harcot nem tudta megnyerni felettük… sírni kezdett. Látva öccse fájdalmát Sango sem bírta tovább, ő is sírni kezdett.

- Ne aggódj! Nincs semmi baj! Minden rendben lesz! Meglátod!

- Nem! Már semmi nem lesz a régi!

- Ne mondd ezt! – mondta elcsukló hangon a szellemirtó.

- Sango! Én szeretlek!(Kohaku)

- Én is szeretlek Kohaku!

- A fiú elmosolyodott szemét becsukta, de ekkor kilehelte utolsó leheletét is és szíve sem dobbant többé…

- Kohaku! – Sango leborult az élettelen testre és csak zokogott.

Kirara is érezte, hogy baj van és ő pici könnyeket hullajtott.

Kagome odament Sangohoz és átölelte, majd látva barátnője fájdalmát ő is sírni kezdett. A fiúknál is megjelentek a fájdalom jelei. Mindketten mozdulatlanul álltak, nem tudták hogy mit tegyenek.  Végül mindketten letöröltek egy-egy könnycseppet arcukról, ami lecsordult a szemükből.

- Sa-Sango! – kezdte óvatosan a Miroku. El kell temetnünk.

- Sango nagy nehezen bólintott. Felállt az élettelen test mellől és ölébe vette Kirarát és odasétált a szerzeteshez

- Miroku, kérlek a legszebb imádat, mondd el érte

- Ez csak természetes! –válaszolta a szerzetes és megölelte a szellemirtót.

Inuyasha közben ásni kezdett egy gödröt. Egy gyönyörű szép fa árnyékában temették el Kohakut.

Rin Shippou sírva jöttek elő a bokor mögül. Mindent hallottak. Mikor belehelyezték Kohakut végső nyughelyébe a két kis gyermek virágot tettek a sírra. Shippout felvette Kagome, Rint pedig Inuyasha. Kirara Sango öléből figyelte szomorúan az eseményeket.

Körbe állták a síremléket majd hallgatni kezdték a szerzetes szavait amint elbúcsozott Kohakutól és megáldotta sírt. Mikor a beszédnek vége lett néma csendben álltak a sír fölött. Sango Kagome Shippou Rin és Kirara sírtak.

Inuyasha odament Sangohoz.

- Nagyon sajnálom – kezdte. – Ezért Naraku még nagyon meg fog fizetni! Ígérem neked!

- Köszönöm és megölelte a hanyout.

- Induljunk! – mondta Sango.

- „Kohaku ég veled! És ne aggódj! Ezt Naraku nagyon meg fogja bánni!”(Sango)

 A csoport szomorúan indult tovább. Megtörtek voltak és pontosan tudták, hogy Naraku most milyen boldog. Teljes szívükből gyűlölték és mindenki megfogadta hogy ezért még bosszút állnak.

Folyt. Köv.