• Ez biztos csapda, ne menj Sango! -mondta Miroku.
• De hát az öcsémről van szó és én érte bármit megteszek.
• Nem hagyom, hogy egyedül menj, Narakuval nem tudsz egyedül elbánni!- szólt közbe ismét Miroku.
• Sajnálom, de egyedül megyek. Ez Naraku feltétele azért hogy elengedje az öcsémet és sajnos az égkőszilánkokat is elviszem amiket eddig gyűjtöttünk. Ne is próbálj megakadályozni Miroku!- Sango hirtelen megfordult és Kirara hátán ellovagolt a megadott irányba.
• Sango ne!- kiáltott utána Miroku.
• Mond meg Inuyasháéknak hogy sajnálom!- válaszolta már messziről Sango, majd eltűnt Miroku szeme elől az égen.

• Kagome merre van az égkő amit Sango magával vitt? Meg kell találnunk! Remélem Mirokunak sikerült utolérnie amíg mi a démonokkal küzdöttünk!- mondta Inuyasha reménykedve, de amint meglátta Mirokut a tisztás másik végén már tudta hogy Mirokunak nem sikerült lebeszélnie Sangot.
• Gyorsan gyertek Sango elment egyedül!- kiáltott Inuyasháéknak Miroku.
• Érzem az égkövet!- szólalt meg hirtelen Kagome.
• Akkor ugorj a hátamra Kagome és mutasd az irányt!- utasította Inuyasha. A lány így is tett.

• Itt vagyok Naraku! Hol az öcsém!
• Előbb had lássam az égköveket.- hangzott fel meg a démon hangja a fák között.
• Tessék!- Sango felemelte a kis üvegcsét, amiben az égkőszilánkok voltak.- És most had lássam az öcsémet!
• Rendben.- mondta hang.

• Előbb rakd le a szilánkokat a földre.- utasította Naraku.

• Sajnálom, de nem kapod vissza az öcsédet, ugyanis megszegted a szavad! Azt mondtam egyedül gyere, erre elhoztad Inuyasháékat. Ezt nem kellett volna!- Naraku hangja hirtelen elhallgatott a démonok pedig támadásba lendültek.
• Mi?- nézett hitetlenkedve Sango- Tehát én odaadtam az égköveket Naraku te is add vissza az öcsémet!- a csonttörőt egy mozdulattal a szellemek közé hajította utat vágva ezzel Kohakuhoz. A fiú azonban megfordult és elrohant a fák közé. Sango mit sem törődve a bumeránggal amit elhajított az öccse után rohant. Még távolabbról hallotta Inuyasháék hangját akik a többi ottmaradt szellemmell éppen csatázni kezdtek. Nemsokára utolérte az öccsét aki éppen egy szellemmel futott össze. A szellem a fiúra támadt, de Sango eléugrott és a kardjával kettéhasította a szellemet.
• Nővérem- szólalt meg Kohaku.
• Kohaku- mondta lágyan Sango majd átölelte öccsét- végre újra együtt vagyunk.                                                                                          Ezután hirtelen fém csattanását hallotta a háta mögött közvetlenül, majd hirtelen Kohaku néhány méterrel arrébb ért földet tőle. Hátrapillantott és egy alakot vett észre maga mögött, akinek az arcát egy csuklya takarta el.
• Hát te ki vagy és miért bántod az öcsémet!- rivallt rá Sango az alakra.
• Ne légy bolond hiszen éppen most mentettem meg az életed.- mondta az idegen.

• Kohaku mi van veled? Ezekszerint még mindig Naraku uralma alatt vagy… tehát ismét át akart verni…- mondta szomorúan Sango. Eközben Kohaku felugrott egy szellem hátára és eltűnt. Sango nem tudott utánamenni mert Kirarát otthagyta ahol Inuyasháék harcoltak.
• Köszönöm hogy megmentettél, de nem kellett volna. Ismét elárultam a barátaimat- fordult Sango az idegen felé. Jobban szemügyre vette a férfit (merthát a hangja alapján rájött hogy férfiJ ). Szürke, földig érő köpenyt viselt, aminek a csuklyája a szemébe volt húzva, így az arcát nem láthatta, de a hangja ismerős volt valahonnan.
• Ugyan nincs mit köszönnöd… Sango.- mondta a férfi.
• Mi? Tehát te honnan tudod a nevem?
• Ezekszerint ilyen régen találkoztunk utoljára, hogy már a hangomat sem ismered fel Sango?- mondta a férfi és lehúzta a csuklyát a fejéről.

(folyt.köv.)